Én, 2021.02.02-án, terápia közben, lesifotókon.

 Lesifotók...

Kulisszatitkok?

Áh, neeem. Csak én. A kliense(i)met hallgatom, őrá figyelek.

Békesség, szeretet.

Bozzay Cecília

... elég, ha elég jó szülők vagyunk. Önismeretről, kapcsolódásokról, elfogadásról, szeretetről.

Szülőként a legtöbbet szeretnénk megadni gyermekeinknek, amire csak képesek vagyunk. A legtöbbet, míg arra is elég törekednünk, hogy elég, ha elég jó szülők vagyunk.

Önismeretről, kapcsolódásokról, elfogadásról, szeretetről.

A szülésznőm, amint kitoltak a műtőből és "beszélgetős hangulatomba" kerültem, azonnal szembesített azzal, hogy anyós leszek majd egyszer én is. Sokat, rengeteget köszönhetek neki nem csak a vajúdásban, szülésben való segítsége miatt. Ő volt az első, akivel "szembementem" a gyerekem és a magam érdekében. Ugyanis nem épp "kispályás" szülésen voltam túl, ő meg "manipulatíve" hatni szeretett volna, hogy fogadjam a vendégsereget. Húsz órányi vajúdás és egy császármetszésbe torkollt szülés után csak arra vágytam, hogy mi magunk legyünk, nyugalomban, békességben, hogy megpihenhessünk, megélhessük azt, ami történik velünk.

Értettem én a másik oldalt is, hogy szerették volna azonnal látni az újszülöttet, szerettek volna részt venni. Mi meg szerettünk volna családdá fejlődni. Azokban a percekben született nem csak a fiunk, hanem általa új család is belőlünk.

Ez a momentum annyira megmaradt bennem, hogy sokáig azt éreztem, védenem kell a fiunkat. Úgy éreztem, hogy be akarnak tolakodni. Én meg "ott" feküdtem gerincérzéstelenítve, iszonyúan kimerülve és annyit szerettem volna én, az "új anya", amúgy talán a történet egyik főszereplője, hogy értsenek meg, magyarázkodás nélkül. Értsenek meg, fogadjanak el.

Amikor a fiunk bekerült az oviba, sírtam. Akkor vált valóságossá számomra, hogy el kell engedjem a fiamat és erre azóta is nagyon tudatosan készülök.

Kísérem, jelen vagyok, elérhető vagyok. Van, hogy háromszor mondom le a fogorvost, vagy a fodrászt, mert ha neki kellek, akkor minden más törlődik. Lehet, hogy ez nincs így jól, de nekünk, a mi családunknak így jó. Mi így szeretjük a gyerekünket és egymást. Vannak határok, van én, te, ő és mi is, meg ti is, sőt ők is. Nem "növök rá" a most már tinédzser fiunkra, de ha kellek, akkor jelen vagyok.

Anyós leszek én is -mondta a szülésznőm. Remélem. Tudatosan készülök erre is.

Az az ősbizalom, ami a családunkban van, igazán fontos számunkra. Biztonságot ad, megtart. Ki szabad mondani, meg szabad kérdezni, lehetünk önmagunk. Lehetünk dühösek, vidámak, felvállalhatjuk az ellenvéleményünket, érvelhetünk ellene, mellette dolgoknak.

Szabad kiborulni is, ölelni is. Szabad ...

Mert mi is hibázunk, mi sem vagyunk tökéletesek. Csak próbálunk egymásnak és egymásért elég jók lenni.

Hogy miért írom le mindezt? Miért lehet az én storym előrevivő, vagy előremutató valaki/bárki számára? (Mert ugye továbbra is állítom és tudom: nem vagyunk tökéletesek...)

Szembejött velem ez az írás:

“A gyerekek azzal a bizalommal születnek Hozzád, hogy szeretni fogod őket, ezért bármit is csinálsz, bárhogyan is bánsz velük, nekik az a szeretet.

Ha kegyetlen vagy velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

Ha kiabálsz velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

Ha nem törődsz velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

Ha otthagyod őket, azt fogják hinni, az a szeretet.

És ha kedves vagy velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

És ha gyengéd vagy velük, azt fogják hinni, az a szeretet.

És ha figyelsz rájuk, azt fogják hinni, az a szeretet.

És ha szorosan átöleled őket, azt fogják hinni, az a szeretet.

Mert nem tudunk semmilyen létező dologra rámutatni és azt mondani, „Ez a szeretet,“ ezért Te fogod megtanítani nekik minden nap, amikor velük vagy, hogy mi az.

És majd egy napon, amikor valaki úgy fog velük bánni, ahogyan Te bántál velük, azt fogják mondani,

„Ez a szeretet!“

Ezért tanítsd őket jól.

Bármit is tanítottak Neked mások...”

(Iain S. Thomas)

Párkapcsolati mediáción és egyéni terápiában is találkozom azzal, hogy meglepődnek a klienseim az elfogadáson. Azt szoktam mondani, hogy ez egy biztonságos tér, egy biztonságos kapcsolat, ahol megengedheti magának a kliensem, hogy "kitegye" az érzéseit, a gondolatait, a félelmeit, mindent és bármit. Azok az érzések lehetségesek, létezők, elfogadhatók. Érzések... Megtanulunk velük mit kezdeni. Megtanuljuk megoldani őket másként (is). Elő-/Ítéletek nélkül.

A szeretet onnan kezdődik talán, hogy megszeretem önmagam, miután megismertem önmagamat. A ma divatos szó; önismeret, illetve önismereti terápia, nem egy vidám délutáni beszélgetésekből álló folyamatot jelent. Sokan kilépnek belőle néhány alkalom után. Akkor, amikor megérzik azt, hogy milyen nehéz munka vár rájuk, amikor kezdik érezni, hogy a változás nem magától jön, hanem tenni kell érte. Ők nem lusták, vagy gyengék. A kép, amit meglátnak, úgy gondolom, hogy bennük él. Az elfogadás, hogy hibáztak, az aggódás, hogy valóban elfogadhatóak ők maguk, sokkal erősebb egy-egy pillanatban és úgy döntenek, ehhez még időre van szükségük. Nincs ezzel semmi baj. Elkezdték, érik.

Örömmel mondom, hogy vannak többen, akik csinálják, lépkednek előre az útjukon. Döntéseket hoznak, kapcsolatokat rendeznek. "Szétszálazzák", megértik a helyzeteiket, a saját életüket, meglátva szüleiket, családjukat, ismerőseiket benne, hogy a hibáik nem hibák, csupán a korszak, vagy a saját hozott "pakkjuk" megoldásainak lehetőségei, amelyek addig nyúltak, hogy szeretetük, foglalkozásuk gyermekeikkel, klienseimmel az, amit ők adni képesek voltak, s általában jóval több, mint amit ők kaptak saját szüleiktől. Gyógyuló szülő-gyerek kapcsolatok, gyógyuló sebek, önmagunk megismerése, fejlesztése.

Ne tévedjünk, a mi gyermekeink ugyanígy fognak tanítani bennünket, ha fogadjuk azt, s gyógyulni akarunk elkövetett hiányosságainkból, ami számunkra még a teljesség volt.

Öleld meg és szeresd!

Bozzay Cecília

Komplex művészeti terapeuta

Mentálhigiénés szakember-jelölt

Párkapcsolati és családi mediátor

Tanítónő