Alapvetően
családi és párkapcsolati mediációval foglalkozom, amely
folyamatban az együtt maradás, a párkapcsolati konfliktusok,
krízisek (fordulópontok) megoldása a cél, de van az a helyzet,
amikor az a legjobb eredménye a mediációnak, ha meghozza a pár a
döntést, miszerint elválnak. Ezt is sikeres mediációnak tartjuk
szakemberként, hiszen döntés és megoldás születik megoldási
szándék, egy újabb tanulási és megismerési folyamat révén.
Ahány pár, annyiféle esettel találkozom. Mi magunk,
emberek is különbözőek vagyunk, különféle családokból
származunk különféle szokásrendszerből érkezünk és ezeknek az összeillesztésekor, összecsiszolódáskor
keletkeznek sérülések, konfliktusok az új család alakítása, alakulása során.
Statisztikák szerint
Magyarországon a leggyakoribb válóokok közé a szenvedélybetegség, a
bántalmazás, a hűtlenség, a kibékíthetetlen ellentétek
sorolhatóak, mint oki tényezők, míg Európában és az USÁ-ban
a gyengédség hiánya, elhidegülés, hűtlenség, kommunikációs
problémák, kibékíthetetlen ellentétek, szenvedélybetegség,
bántalmazás szerepelnek a leggyakoribb okok között. (A sorrend
évről évre változik.)
Fontos
hozzátennem, hogy míg az 1900-as évek elejéről már találunk
adatot a válásokról, évi ezres nagyságrendben, majd a
világháborúk idején ez a szám megháromszorozódott, a
világválság idején csökkent, majd a '80-as évek végéig húsz-harmincezer válást tartottak nyilván évente (KSH adatai szerint).
Közel ötven év után (2014-es adatok szerint) azonban ez a
tendencia megváltozott: a válások száma csökkent, míg a
házasuló kedv nőtt. Míg korábban fiatalabb korban házasodtak és
a harmincas éveikben váltak, ma már később házasodnak és
később, a negyvenes éveik végén járók válnak az esetek
40%-ában.
Érdekes
adat még, hogy az azonos iskolai végzettségű szinttel
rendelkezők válnak gyakrabban, az esetek majdnem 50%-ában.
Azoknak az eseteknek a száma 20%-kal csökkent, ahol a férjnek
magasabb a végzettsége, ámde azoknál nőtt, ahol a feleség
magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik.
Az
kezdeményezi a válást, aki a kapcsolatában lévő diffúz,
állandósult konfliktusos, feszült helyzetet nem tudja tovább
viselni és ez a rengeteg negatív érzelem, a visszautasítottság
élménye, az elveszettség élménye, amelyek a saját egykori
negatív élményekkel dúsulnak, ezen a módon csap át dühbe és
haragba. Ezen a ponton be lehet avatkozni és változtatni lehet. Ha
a düh megjelenik, az már jó jel a szakember számára, ugyanis
ott elkezdődik valamiféle feszültségoldás, ventiláció.
Kimondódnak fájdalmak, érzelmek. Ezzel már lehet kezdeni
valamit. Itt jön az a krízisbeli fordulópont, amikor a pár
tagjainak útja vezethet a válás felé vagy a megértett, egymást
elfogadó, megbocsátó, egymást megismerni akaró, „gyógyuló”
társkapcsolat felé.
Az
a tapasztalat, hogy az elvált pár tagjai évekkel a válásuk
kimondása, annak feldolgozása és az összes konfliktusuk
feldolgozása után, azt mondják, ha visszamehetnének az időben,
újra átgondolnák a helyzetüket és adnának még egy esélyt
önmaguknak, a változtatásnak, a párkapcsolatból társkapcsolattá
fejlődés lehetőségének.
Párkapcsolati és családi mediátorként azt gondolom, hogy érdemes
változtatni, de ez a változtatási szándék nem a válást jelenti első sorban. Sőt! Azt
gondolom, hogy a fizikai, vagy a verbális bántalmazás, illetve a
szenvedélybetegség jelenléte egy családban az az eset, amikor a
legkomolyabban el kell gondolkodni, el kell köteleződni olyan
pszichoterapeutával végzett családterápiás tanulási folyamat
mellett, amely az egész család elköteleződését megkívánja.
Amennyiben
ez a változtatási és tanulási szándék nincs meg a pár és a
család tagjaiban, akkor sajnos egyértelmű út vezet vagy a hibás működésmóddal élő család, vagy a szétválás
felé.
Meg kell jegyezzem azonban azt is, hogy a házasságot fel lehet
bontani, amivel a házaspár különválik, de a szülőpárt nem.
Ők mindörökre szülei lesznek gyermekeiknek, ami összeköti
őket. A szülők felelősséggel tartoznak gyermekeik felé, hogy
mit ültetnek beléjük.
Mitől
függ, hogy válásra kerül-e a sor?
- Függ
külön-külön a pár tagjainak belső, saját személyiségükön
belül történő folyamataitól, élményektől, emlékektől. Azaz,
hogy külön-külön mit hoznak magukkal a származási családjukból,
milyen élményeket, emlékeket, tapasztalatokat, működésmódokat,
valamint mit éltek át a jelen kapcsolata előtti, előző
kapcsolataiban és mit a jelenlegi kapcsolatban.
- Függ
a pár tagjai közti interakcióktól, azok minőségétől.
Kifejezik-e, ki tudják-e fejezni érzéseiket, vágyaikat,
gondolataikat, stb. Mernek-e, tudnak-e egymás felé fordulni?
Elérhetőek-e egymás számára érzelmileg is? Meg tudnak-e bízni
egymásban?
- És
végül, de nem utolsó sorban a párt körülvevő
környezeti-társadalmi befolyásoló tényezőktől is függ, azaz
le tudtak-e válni a szüleikről érzelmileg (is) és készek-e
arra, hogy együtt döntéseket meghozva, kialakítsák saját
életüket, saját működési módjukat ötvözve kettejük
tapasztalataiból, szándékaiból és aztán ezek mellett a döntések
mellett kiállnak-e a szűkebb és tágabb környezetükkel szemben,
legyen az akár a származási családjuk, akár a barátaik, vagy
olyan társadalmi kapcsolataik, ahol ők megfordulnak, akikkel
kapcsolatban vannak.
Ha
a pár tagjai egyértelműen meghozták a döntést, hogy el
szeretnének válni, fontos hogy egy korrekt kapcsolat tudjon
kialakulni és megmaradni köztük, hogy a válási folyamat, mint
pereskedési folyamat könnyebben lezajlódjon, aztán a válási
folyamat, mint érzelmi-, gyászfolyamat mind a pár tagjaiban, mind
a gyermekeikben könnyebben menjen végbe. A válás utáni helyzet
nagy kérdései, hogy konszolidáció, vagy pathologizálódás
alakul-e ki.
Azt
gondolom, hogy mindenképpen érdemes és az a felelősségteljes
viselkedés, ha szakember mediátor, vagy terapeuta segítségét
kérik a pár tagjai, hogy önmaguk és ha vannak gyerekeik, akkor az
ő egészségük és jövőjük, leendő családalapításuk
érdekében kérjék szakember segítségét.
Bozzay Cecília, 2020.06.23.
(A cikk Brunner Mónika, a Tolnai Népújság újságírójának kérdései alapján készült.)
