Kedves Anya-társaim,
Mentálhigiénés szakember, Komplex művészeti terapeuta, Párkapcsolati és családi mediátor, Német műveltségterületes tanító
2020. november 13., péntek
2020. szeptember 25., péntek
Figyelem!
Kedves Klienseim, Kedves Ügyfeleim!
Aki járt már nálam, tudja, hogy minden esetben vagy a művészetterápiás/mediációs ülés utolsó perceiben, vagy írásban (főleg e-Mailben) egyeztetünk időpontot, jóval az ülés kijelölt időpontja előtt. A legelső alkalommal, amikor mindenek előtt a Bejelentkező lapot kitöltjük, megbeszéljük az időpontfoglalás és -lemondás eseteit, lehetőségeit és következményeit. (A blog "Díjazás" oldalán is olvasható ez.) Természetesen ennek megfelelően bárki lemondhatja, vagy kérhet új időpontot, így azt átadhatom másnak, aki már régóta vár egy, abban az idősávban lévő szabad időpontra. Amennyiben a lemondást nem jelzik, vagy csak az utolsó pillanatban és még akkor sem vállalva a felelősséget a megbeszélt és a megegyezett szabályok szerint, az a felém való felelőtlen viselkedésre, tiszteletlenségre mutat.
Kérek mindenkit, hogy tiszteljék a másik kliens igényét, terapeutájuk, segítőjük idejét és munkáját azzal, hogy a bejelentkezéskor kötött szóbeli, illetve írásbeli szerződéshez tartják magukat, betartják azt, megbecsülik munkámat tiszteletükkel. Köszönöm az időpontra várók és a magam nevében, ha figyelmüket a közös munkára, egymás segítésére fókuszálják ezáltal is.
Ezúton hívom fel a figyelmüket arra a változásra is, hogy a mai naptól (2020.09.25.) kezdve a terápiás ülések mindenkor 50 (-60) percesek, ahogy az a Bejelentkezőlapon, a szerződésünkben is áll. Az idősávok hosszabbítása, bővítése ezentúl nem lehetséges. A lehetőségekről itt, a linkre kattintva olvashat.
Minden alkalom az Önök és a saját védelmem érdekében a Covid-19 okozta helyzet miatt kizárólag és csakis online, legfőképpen skype-on történik. Az idősebb, szépkorú, illetve a daganatos megbetegedéssel küzdők védelmét kérem, tartsuk tiszteletben.
Megértésüket kérem.
Tisztelettel:
Bozzay Cecília
Komplex művészeti terapeuta
Mentálhigiénés szakember-jelölt
Német műv.ter. tanító
Családi és párkapcsolati mediátor
"A bejelentkezéssel tudomásul veszi az ügyfél/kliens, hogy
2020. szeptember 23., szerda
A kiegyenlítődés csodája avagy a változás természeti rendje.
Őszi napéjegyenlőség 2020.09.22.
Ez az a nap, amikor egyenlő hosszúságú a nappal és az éjjel, a fény és a sötét egységben, harmóniában van. Egy napig...
Az eddig megszokott természeti rend, miszerint a nappalok hosszabbak, erősebbek a fények, és a napsugárzás, most megfordul és a sötétség, a belső fényre figyelés a külső helyett, az elcsendesedés veszi át a szerepet. A természet változása az életünkbe is változást hoz, új fejezet indul, új életszakaszba lép(het)ünk.
2020. június 27., szombat
Legfeljebb elválunk. Legfeljebb elválunk?
2020. május 9., szombat
Hidat építesz, vagy határt húzol? Bővebben a konfliktusról és a családi mediációról.
2020. április 17., péntek
Mediáció - Mi az?
2020. március 24., kedd
... hogy ne túléld, hanem átéld a kapcsolatodat ebben a nehéz helyzetben...
- Elismerő szavak: akkor érzed, hogy szeretnek, ha megdicsérnek, ha visszajelzést kapsz arról, amit csinálsz, ahogy működsz, hogy az jó.
- Minőségi idő: tv, mobil és egyéb más elfoglaltság NÉLKÜL csak te vagy a másik figyelmének központjában. Csak veled foglalkozik, csak rád figyel és reagál is...
- Ajándékozás: az ajándékozás nem csak a tárgyi ajándékokról szól, inkább a jelenlétről, azaz arról, hogy ha szükséged van társadra, ő elérhető a számodra, megajándékoz a jelenlétével. Ha az ajándékozás a szeretetnyelved, akkor a meglepő jelenlétek is kis ajándékok okozzák számodra azt az örömet, amitől szeretve érzed magad. :-)
- Szívességek: Másként szolgálatot jelent. Amikor attól érzed magad szeretve, ha a társad segít. Ha "a kezed alá dolgozik" és akár kérned sem kell, csak meglátja, hogy mi a tennivalója, amivel segít téged. Természetesen ez nem egyszerű dolog, ha nem működik az elején, kérni jó....
- Testi érintés: ez az a szeretetnyelv, ami sokaknál a szexualitást jelenti. Az sem rossz irány, de még jobb, ha azokra az érintésekre gondolsz, amikor elmegy a társad melletted és megérinti a hátadat, a válladat, stb. csak úgy... vagy megmasszírozza a lábad egy fárasztó nap után és te ettől érzed azt, hogy szeretve vagy.
2020. március 14., szombat
Művészetterápiás és meseterápiás foglalkozás gyerekeknek
Nyugalom! Mindenre van megoldás.
Nyugalom! Mindenre van megoldás!
A jelen nehéz helyzetben sok szülőtársam nehéz helyzetben van, mert a munkáját is el kell lássa, de a kisgyermekével is lennie kellene.
Én magam tanítói diplomával csakis és kizárólag magánoktatással és korrepetálással foglalkoztam 2004.óta. Jöttek hozzám olyan diákok, akinek pótlásra, kiegészítésre volt szükségük az általános iskolai (1-6.osztályban minden tantárgy, felette német és matek), vagy középiskolai képzésük mellett, de olyan diákok is, akik a diplomájuk megszerzéséért le kellett tegyenek egy nyelvvizsgát.
Most, ebben a szorult helyzetben, a reggeli kezdéstől, azaz reggel nyolc órától fogadok diákokat, akiknek segítségre van szükségük, hogy könnyebben elsajátíthassák a távoktatásban leadott, megkapott tananyagot, illetve a szülőknek is segítség talán, ha egy-egy idősávban biztonságban tudják gyermeküket mindamellett, hogy gyermekük fejlesztését vállalom.
Lehet egyéni módon tanulni és maximum három fő/csoport is tudok fogadni gyerekeket. Ez utóbbinál a legcélszerűbb, ha egy osztályból jönnek, hisz egy leckét veszünk át egyszerre.
Szabad idősávok már csak korlátozott számban vannak!
Bejelentkezés és érdeklődés: bozzay.cecilia@gmail.com email címen.
Szeretet, békesség és nyugalom...
Bozzay Cecília
Német műveltségterületes tanító
Komplex művészeti terapeuta
Mentálhigiénés szakember-jelölt
Családi és párkapcsolati mediátor